Keveset tudtam róla, így sok minden újdonság volt számomra a könyvben. Annál is inkább, mert az írónak sikerült hozzáférnie olyan dokumentumokhoz, fényképekhez, ...
Camilla Läckberg: A toronyőr (The Lost Boy)
Ismét egy jól felépített krimi az írónőtől. Nem volt nagyon izgalmas (a sorozat korábbi köteteihez viszonyítva), de kellemesen szórakoztatott az egy-két csavar, az ...
Musso: Szajnai ismeretlen
Hát ez volt a legrosszabb könyv, amit eddig Mussótól olvastam. A történet jó is lehetne, de a kivitelezés most színvonal alatti volt. Valahogy nem volt kidolgozva, egyes ...
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Ez volt az első Márai könyvem. Sokat hallottam róla, és pontosan ezért halogattam az olvasását. Féltem, hogy csalódni fogok benne.
Nagyon tetszett. A szerkezete, a ...
Coelho: Veronika meg akar halni
Nem valami pozitív cím, amit az ember nagyon el akar olvasni. Mert ki akar a halálról olvasni? Arról meg pláne nem, hogy valaki hogyan akar véget vetni az életének. ...
Musso: Az angyal hív
Jól megírt és megszerkesztett könyv annak ellenére, hogy az alaptörténet kicsit sablonos: egy férfi és egy nő összecserélik a telefonjaikat egy reptéren. Persze nem ...
Rochus Misch: Az utolsó szemtanú
Rochus Misch Hitler testőre volt. És ekkor akaratlanul is a T. Olvasó egy "rosszemberre" gondol. Mert lehet valaki jó, ha Hitlert védi? Hajlamosak vagyunk általánosítani. ...