Iszonyatosan nyomasztó volt a könyv, mégis valamiért nem lehetett letenni. Nem volt benne sehol egyetlen egy pozitív esemény vagy legalább egy halvány reménysugár, hogy na, talán most majd valami mégis jóra, de legalábbis nem rosszra fordul.

A főszereplő lánynak van egy meglehetősen egoista, művészlélek anyja, aki börtönbe kerül. Ezt követően a lány egyik nevelő családtól a másikhoz kerül. Csupa negatív hely, mindenféle rémséges problémákkal. A lány küzd - pontosabban nem is érzem, hogy úgy igazán küzdene, mert mintha rezignáltan tudomásul venné azt, hogy bármibe is fog, úgysem sikerülhet, úgyis csak valami újabb tragédia következik. Amikor pedig tényleg bekövetkezik a tragédia, akkor nincs igazi dráma, megbánás, sajnálat, egyszerűen továbblép. Amitől egy kicsit robottá vált a figura. Még az elsőnél - vagyis, amikor az anyját börtönbe zárják - azt gondoltam, hogy a trauma miatt nincs reakció, de nem, később sem volt igazán. 

Aztán volt egy olyan gondolatom is, hogy talán azért viselkedik így a lány, mert annak ellenére, hogy nem az anyjával él, de mégiscsak annak az erős karakternek az árnyékában. De valahogy ez sem volt egy jó magyarázat. 

Nem bántam meg, hogy kiolvastam, de örültem, hogy vége volt.