Ismét nem egy könnyű olvasmányon vagyok túl. A könyv főszereplője egy észak koreai fiatalember, aki az egyik legszigorúbb, 14-es számmal jelölt táborból szökött meg.
A könyv nem csak a tábort, hanem az észak koreai helyzetet is részletesen bemutatta. A lakosságot különböző kategóriákba sorolták. Kicsit hasonlatos az indiai kasztrendszerhez, szóval mindenki beleszületik egy kategóriába és nem kerülhet át egy másikba. Az országban nem egyszer éhínség pusztít és csak a külföldi segélyeknek köszönhető, hogy nem halnak többen éhen. Iparilag elmaradott, hatalmas hadsereget tart fent és kőkemény személyi kultusz van.
És hogy a fiatalember miért került a táborba? Nos, ő a táborban született, tehát semmit nem követett el a fennálló rendszer ellen, csak az volt a bűne, hogy a szülei táborlakók voltak (egyébként nem tudta, hogy miért kerültek a szülei oda).
Részletesen mesélt a tábor működéséről, életéről, szigorú szabályairól, az embertelen körülményekről. Egyszerűen döbbenetes, hogy a 21. században létezhet ilyesmi! A fiatalember 12 évesen már bányában dolgozott hasonló korú gyerekekkel - gépesítés nem volt, ők tolták a szénnel megrakott csillét a felszínre. Szinte mindig mindenki éhes volt, mert nem kaptak eleget enni és az étel meglehetősen egyhangú volt (rizs, káposzta, kukorica). Húst csak akkor ettek, ha sikerült egy-egy patkányt elfogniuk, de gyerekként rendszeresen evett füvet és bogarakat, hogy az éhségét valamennyire csillapítsa. Ahol tudott, ő is, akárcsak a többi táborlakó, próbált ételt lopni. Amikor később, már felnőttként, egy sertéstelepen dolgozott, ott hozzájutott némi húshoz, de nyersen ette, mert félt, hogy a sütés miatt lebukik és a lopás szigorú büntetést vont maga után.
A változás akkor következett be az életében, amikor összerakták dolgozni egy olyan emberrel, aki a külvilágból érkezett, és aki mesélt neki arról. Ez volt az első alkalom, hogy táboron kívül született emberrel találkozhatott és beszélhetett (persze az őröket leszámítva). Együtt próbálták meg a szökést, de a társának még a tábort sem sikerült elhagynia. A férfi az őrök elől menekülve nekifutott a tábort határoló elektromos kerítésnek és rögtön szörnyet halt. A fiatalember nem adta fel, egyedül indult neki az ismeretlennek. Ahhoz képest, hogy minden teljesen új volt a számára, hiszen csak a tábori életet ismerte, egészen ügyesen átjutott Kínába, majd onnan Dél-Koreába, ahol állampolgárságot kapott.
Annak ellenére, hogy szabadon élhet, rengeteg problémával küszködik, hiszen meg kell tanulnia a kinti világot és leküzdenie a tábor okozta pszichikai sérüléseket. Ma Szöulban él, folyamatosan tanul és előadásokat tart, hogy felhívja a világ figyelmét arra, hogy micsoda szörnyűségek történnek Észak-Koreában.
